|
|
|
|
|
Amerika õsi, autentikus párlata a Bourbon története a tizenhetedik századba nyúlik vissza, amikor a hajdani telepesek az ígéret földjén kihasználták ama lehetõséget, hogy a kormány jelentékeny földterületet adott azoknak akik három éven keresztül megmûvelték azokat. Nem csoda, hogy az árpához és rozshoz szokott brit és ír származású telepesek áttértek a kedvezõbben termelhetõ õshonos kukoricára. A megtermett „felesleget” természetesen azonnal whiskeynek lepárolták megteremtve ezzel egy új párlatkategóriát. A Bourbon-készítés atyja Elijah Craig baptista lelkész nevéhez köthetõ az erõsen kiégett hordó alkalmazása, amely az amerikai párlat jellegzetesen édeskés, vaníliás, kókuszos vagy talán banános ízét adja. A jelenleg is érvényes, hivatalos törvényi elõírások szerint a Bourbon gabonacefrébõl kell készíteni, aminek legalább 51 %-a kukorica,- a lepárolt nyers whiskey nem lehet erõsebb mint 80 vol. % ( tehát nem lehet magasabb alkoholfokra, semleges jellegûre finomítani) ,- a friss párlatot legalább két esztendeig frissen kiégetett amerikai tölgyhordóban kell érlelni. A Bourbon azon ritka párlatkategóriák közé tartozik, amelyhez a palackozás elõtt nem lehet semmilyen természetes íz- vagy színfokozó adalékot hozzátenni. ( ez a nemes, érlelt párlatok esetében a világ legtöbb táján bevett szokás, hogy a végtermékeket mindig ugyanarra a színre állítják be karamell segítségével.)
Hajdanán a whiskey relatív alkoholtartalmát a „proof”-próbával vizsgálták, amelynél a whiskeyt és a puskaport fele-fele arányban elegyítették, majd meggyújtották azt. Ha sárga lánggal égett, akkor túlontúl magas, vagyis „overproof” párlat-, míg a kék lángok a tökéletes párlaterõsséget jelezték. A sárgán égõ overproof párlatot felhígították forrásvízzel, amíg az is kék lánggal égett. Ez volt a 100 proof, amely a mi 50 térfogatszázalékunknak felel meg. Ebbõl kifolyólag a proof a vol.% duplája, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 40 vol.%-os whiskey az amerikai proof-mérték szerint 80-nal lenne jelölve.
Ez a cefrézés technológiájára utal, amikor a kierjedt cefrébõl az erjesztõkádban hagynak egy bizonyos mennyiséget, hogy a már jól bevált erjedést beindító élesztõkultúrák léphessenek újra mûködésbe. A kifejezés amúgy talán nem túl vonzó, hiszen savanyú cefrét jelent – de mindenképpen a hagyományos whiskeykészítés írásbeli kifejezéseként értékelhetõ.
A témából sejthetõ, hogy természetesen csakis Bourbont. Ha hihetünk az eredeti leírásoknak, akkor majd egy liter volt a javasolt adag – természetesen az 50 %-os whiskeybõl. Ugyanígy ez bizonyult a leghatékonyabb orvosság a asthma és a megfázás ellen is, így az orvosok elõszeretettel írták fel akár receptre is. Vannak márkák, amelyek a fentiek következtében túlélték a szesztilalmat is ( pl. Rebel Yell, RX ) – recept ellenében lehetett kapni a patikákban.
1936-ban megalkották a Rebel Yell, búza alapú bourbon whiskey-t, ami majdnem vallási tiszteletet is kivívott magának azáltal, hogy a „Délieket testesítette meg”. Az antik stílus jelzi, hogy ez a whiskey „különösen a Déliek számára” készült és az 1849-es dátumot viseli. A címkén egy lázadó katona vázlata látható, kezében karddal miközben harcba vágtat a lovával.
Charles P. Farnsley Alex Farnsley-nek, a Stizel-Weller lepárló üzem egyik tulajdonosának az unokaöccse volt, aki bár egy közkedvelt politikusnak számított, viszont nem értett a családi üzlethez, a whiskey-készítéshez. 1948-tól 1953-ig a Kentucky állam-beli Louisville polgármestereként, Charles-t a város történelmének legfigyelemreméltóbb vezetõjeként írták le. Bár különc embernek hitték, hiszen ritkán látták a feltûnõ fekete csíkos nyakkendõje nélkül, mégis olyan okos politikusként tartották számon, aki felismerte, hogy az élet számos szemszögében a kultúrától az üzletig, minden egymástól függ.
Az eredeti Rebel Yell-t kezdetben csak korlátozott számban „kizárólag a Déliek számára” gyártották. Majd késõbb egy darabig abba is hagyták a gyártását, de 1961-ben a polgárháború 100 éves évfordulójára újra megindították. A Rebel Yell végül olyan népszerû lett, hogy a cég 1984-ben el is adta a „jenkiknek”.
A Rebel Yell Bourbon-t a Kentucky állam-beli Louisville-ben, a Bernhiem lepárló üzemben készítik.
Illat: Méz, vaj, mazsola.
Íz: Méz, vaj, és egy kis aszalt gyümölcs (aszalt szilva, mazsola). Az „utóíz” hosszú, meleg és érdekes egy kicsit fûszeres aromával, ami nem azonnal a pohárban kezd hatni.
Elgondolkoztál már rajta, hogy mi teszi a Rebel Yell-t olyan kellemes
ízû bourbon whisky-vé? Ráadásul a gondosan válogatott összetevõk, a
mészkõvel szûrt víz használatának és a hosszan tartó új, kiégetett
fehér tölgyfa-hordóban történõ érlelésnek köszönhetõen Rebel Yell egy a
nagyon kevés búza alapú bourbon-né vált a piacon. A búza alapú bourbon
annyit jelent hogy készítésénél rozs helyett búzát használnak. A búza
ugyanis lágyabbá és selymesebbé teszi az italt, mint a rozs. A Rebel
Yell pedig 1849 óta ugyanazon hagyományos recept szerint készül. Most
már te is tudod miért.
Összességében: Ez egy kiváló bourbon határozott stílussal. Ha teheted kupicából idd, vagy még jobb ha szûkszájú ivópohárból, de legjobb, ha jégre öntve víz nélkül, szóda nélkül, tisztán. A Rebel Yell Bourbon ugyanis teljes mértékben kiegyensúlyozott, ezért nem kell semmivel sem „elrontani”, hacsak nem egy nagyon jó cocktail-t akarsz csinálni.