Martell A Martell és a koktélok
Hennessy A Hennessy és a koktélok
Camus A Camus és a koktélok

A konyak és a koktélok

A brandy szó eredete a kategória tökéletes magyarázata is egyben, hiszen a németalföldi kereskedők által használt kifejezés, a brandy – égetett bort jelent, amely borpárlatként használatos a magyar nyelvben. Ebből következik, hogy a brandy alapanyaga maga az erjesztett szőlőlé, vagyis a bor, amely általában kétszeres lepárlással válik erőteljes párlattá. Csodálatos aranyló, ámbra színét és kellemesen lágy ízét pedig a hordós érlelésnek köszönheti.

Az első borpárlatot valószinűleg Jerez városában (ahonnét a sherry bor származik) készítették a mór hódításnak köszönhetően Európába került lepárlási technológia segítségével. Mindez hozzávetőleg ezer évvel ezelőtt történt és a művelet célja hatékony orvosság, elixír elkészítése volt. Ehhez képest viszonylag későn csak a tizenkettedik században jutott el a lepárlás tudománya Itáliába és az északi spanyol területekre, ahol kedvelt, társadalmilag elfogadott borpálatok készültek. A franciák csak majd egy évszázados késéssel ismerték meg a lepárolt bor élvezetét, viszont a két leghíresebb eredetvédett brandyféleséggel dicsekedhetnek, az Armagnac és a Cognac, mint a párlatkategória zászlóshajói. Mindkét ital jellemzően az ugni blanc szőlő borából készül és lepárlás után hosszú tölgyfahordós érlelés, majd házasítás után válik tökéletessé.

Minden francia borpárlat cognac vagy armagnac?

Kizárólag a Cognac város környékén található hat törvényileg meghatározott termőterületen készülhet a konyak természetesen a szigorú előírások szabályozzák a szőlő fajtáját-, termesztését-, feldolgozását, a borpárlat készítését és érlelését is. Ugyanilyen katonás szabályok szerint Gascogne három régiójában lehetséges az Armagnac készítése.

Mit jelent az angyalok jussa?

brandy lepárló

A cognac-i vagy éppen a gascogne-i (ez utóbbi az Armagnac területe) régióban a hordóban tárolt borpárlatok minden évben komoly párolgási veszteséggel érlelődnek. Ennek a prózai, matematikailag is kifejezhető 2-3 százalékos párolgásnak a francia költőiességgel leírt kifejeződése az angyalok jussa. Az angyalok szomja óriási, mert tekintettel az óriási érlelés alatt álló mennyiségre bármelyik fontos exportpiac fogyasztását túlszárnyalja.

Lehet-e utánozni a cognac-i borpálatokat?

Elméletben lehet, de nem érdemes, hiszen az egyedi talajviszonyok, meteorológiai adottságok, a megművelt szőlőfajta és a feldolgozás kultúrája együtesen egy utánozhatatlan, tökéletes és egyedi párlatot eredményezne.

Miért házasítják a konyakot?

Tekintettel, hogy minden év a szőlőtermesztésben és borászatban eltérő évjáratokat eredményez, az állandó és tökéletes konyakminőség eléréséhez szükséges, hogy ezek az évenkénti különbségek kiegyenlítődjenek, amelyet a különböző évjáratok és eltérő termőterületek párlatainak házasításával hoznak egységes, az adott márkának megfelelő jellegűvé.

Miképpen fogyasszuk?

Gyakorta tartja magát az a nézet, mi szerint a konyakot öblös nagyméretű ballonban melegítve kell fogyasztani. Ekkor a melegítéssel sokkal intentenzívebb lesz az alkohol kipárolgása is, így a pincemesterek általt is használt tulipánra alakú pohárra tesszük le szakmai voksunkat és hasonlóan a szakma nagymestereihez, mi is inkább szobahőmérsékleten kóstoljuk ezeket a nemes párlatokat.