Ír whiskey és a koktélok
A skótok és írek soha véget nem érõ vitát folytatnak az elsõ whisk(e)y készítésérõl, természetesen mindkét fél magának követelve az elsõbbséget. Annyi bizonyos, hogy az ír szigeten a XVI. században már igen elterjedt volt a whiskey fogyasztása, de vannak, akik vallják, hogy már a XII. században is whiskeyztek az írek. Történelmi tényként közölhetjük, hogy hajdanán az ír katonák eme közkedvelt italt kapták bátorítóként a csatába indulva, és a töretlen népszerûség folytán, a whiskey-készítés a XVIII. században már komoly gazdasági tényezõként, közel 2000 lepárlóüsttel dicsekedhetett a „Smaragd szigeten”.
Majd a következõ évszázadok a jelentõs visszaesést hozták az ír whiskeyiparnak. Az ír születésû Aeneas Coffey, a szeszipart forradalmasító, ipari mértékû lepárlást is lehetõvé tevõ toronylepárlóját, a hazai érdeklõdés hiányában kénytelen volt Skóciában üzembe állítani, melynek segítségével a skótok a hatalmas mennyiségben elõállított malátázatlan gabonawhiskyjeikkel kellõ alapanyagot tudtak biztosítani a blended scotch whiskyjeikhez. A skót versenytárs gyorsvonat sebességgel hóditotta a világpiacot, így az 1870-es években kezdõdõ phylloxera járvány kapcsán keletkezett borpárlat-hiányból is õk tudtak üzletileg profitálni. A brit koronától való elszakadás és az azt követõ embargó sem tett túl jót az ír whiskey-kereskedelemnek, amelyet csak tetézett az amerikai szesztilalom, majd a világválság. A II. Világháború idején egyenesen törvényileg tiltották a whiskeyfõzést, amely eddigre mindössze már néhány lepárlóüzemet takart. Napjainkban is csak 3 nagy desztillálóüzem mûködik a szigeten, a Middleton, a Cooley és az Észak-ír Bushmills. Szerencsére a tradíció azonban fönnmaradt, sõt újra virágzik és gazdagodik. Az írek dicsõsége a Világ legkeresettebb likõrje, a Baileys is, amelynek természetesen az ír whiskey az alapja.
A két legõsibb whisk(e)y-féle, a skót- és az ír igen hasonlatos módon készül, hiszen eredetük is minden bizonnyal közös tõrõl fakad. A különbségeket érdemes azonban taglalnunk, hiszen a párlat jellegén is szépen megkülönböztethetõ jellegekkel bírnak.
1. írásmódban az írek „e”-vel írják a whiskey-t, míg a skótok kispórolják az „e”-t.
2., az írek nem használnak tõzeget az árpamaláta füstöléséhez, hanem semlegesebb fûtõanyaggal, pl. széntüzeléssel oldották meg a gabona melegítését. Ennek következtében az ír whiskeyk soha nem tõzeges, füstös jellegûek. ( kivétel a Connemara )
3. az írek háromszor párolják le a gabonacefrét, így a nyers párlat viszonylag magas, 80% feletti alkoholtartalommal bír, melynek következtében kevesebb markáns íz-jegy mentõdik át a kész párlatba. Ezzel szemben a skótok, hírükhöz híven, beérik kevesebb, kettõ lepárlással is, amely alacsonyabb alkoholtartalmat, viszont gazdagabb és markánsabb ízû párlatot eredményez.
4. az írek sokkal nagyobb üstökben desztillálnak, ennek következményeként semlegesebb, könnyebb párlatot kapnak.