Ír whiskey és a koktélok
A skótok és írek soha véget nem érő vitát folytatnak az első whisk(e)y készítéséről, természetesen mindkét fél magának követelve az elsőbbséget. Annyi bizonyos, hogy az ír szigeten a XVI. században már igen elterjedt volt a whiskey fogyasztása, de vannak, akik vallják, hogy már a XII. században is whiskeyztek az írek. Történelmi tényként közölhetjük, hogy hajdanán az ír katonák eme közkedvelt italt kapták bátorítóként a csatába indulva, és a töretlen népszerűség folytán, a whiskey-készítés a XVIII. században már komoly gazdasági tényezőként, közel 2000 lepárlóüsttel dicsekedhetett a „Smaragd szigeten”.
Majd a következő évszázadok a jelentős visszaesést hozták az ír whiskeyiparnak. Az ír születésű Aeneas Coffey, a szeszipart forradalmasító, ipari mértékű lepárlást is lehetővé tevő toronylepárlóját, a hazai érdeklődés hiányában kénytelen volt Skóciában üzembe állítani, melynek segítségével a skótok a hatalmas mennyiségben előállított malátázatlan gabonawhiskyjeikkel kellő alapanyagot tudtak biztosítani a blended scotch whiskyjeikhez. A skót versenytárs gyorsvonat sebességgel hóditotta a világpiacot, így az 1870-es években kezdődő phylloxera járvány kapcsán keletkezett borpárlat-hiányból is ők tudtak üzletileg profitálni. A brit koronától való elszakadás és az azt követő embargó sem tett túl jót az ír whiskey-kereskedelemnek, amelyet csak tetézett az amerikai szesztilalom, majd a világválság. A II. Világháború idején egyenesen törvényileg tiltották a whiskeyfőzést, amely eddigre mindössze már néhány lepárlóüzemet takart. Napjainkban is csak 3 nagy desztillálóüzem működik a szigeten, a Middleton, a Cooley és az Észak-ír Bushmills. Szerencsére a tradíció azonban fönnmaradt, sőt újra virágzik és gazdagodik. Az írek dicsősége a Világ legkeresettebb likőrje, a Baileys is, amelynek természetesen az ír whiskey az alapja.
A két legősibb whisk(e)y-féle, a skót- és az ír igen hasonlatos módon készül, hiszen eredetük is minden bizonnyal közös tőről fakad. A különbségeket érdemes azonban taglalnunk, hiszen a párlat jellegén is szépen megkülönböztethető jellegekkel bírnak.
1. írásmódban az írek „e”-vel írják a whiskey-t, míg a skótok kispórolják az „e”-t.
2., az írek nem használnak tőzeget az árpamaláta füstöléséhez, hanem semlegesebb fűtőanyaggal, pl. széntüzeléssel oldották meg a gabona melegítését. Ennek következtében az ír whiskeyk soha nem tőzeges, füstös jellegűek. ( kivétel a Connemara )
3. az írek háromszor párolják le a gabonacefrét, így a nyers párlat viszonylag magas, 80% feletti alkoholtartalommal bír, melynek következtében kevesebb markáns íz-jegy mentődik át a kész párlatba. Ezzel szemben a skótok, hírükhöz híven, beérik kevesebb, kettő lepárlással is, amely alacsonyabb alkoholtartalmat, viszont gazdagabb és markánsabb ízű párlatot eredményez.
4. az írek sokkal nagyobb üstökben desztillálnak, ennek következményeként semlegesebb, könnyebb párlatot kapnak.