A Gordon's gin és a koktélok

A mai ginkészítôk bizony hálával tartoznak azoknak a középkori itáliai szerzeteseknek, akik felfedezték a boróka jótékony hatását a gyógyászatban. Persze ez csak az alkohollal történô találkozása kapcsán jutott kifejezésre. Így a borókát a híres Gordon’s ginhez a toszkán dombokról szüretelik jelenleg is.
A szigorú szabályok szerint készülõ párlat amely a receptjét csak néhány mester által ismert, - elõírja, hogy kizárólag a válogatott, mindössze tíz- százaléknyi tökéletes boróka kerül csak a lepárlóberendezésbe.
Ez a hagyomány a márka esetében már 1769 óta így mûködik, de kihez is köthetõ ez a precíz módszer?
Azokban az években, amikor Cook kapitány felfedezte Új-Zélandot, Alexander Gordon,  történetünk skót fõszereplõje a növények, fûszerek világában tett óriási felfedezést, hiszen hosszú kísérletezések után megtalálta a legmegfelelõbb kombinációt
a London Dry Ginhez. Pontosan olyan italt komponált meg, amely a palack címkéjén is szerepel: egy száraz, borókás ízhatású párlatot, természetesen London városában. Ennek a ténynek azért van kiemelkedõ jelentõsége, mert a hajdani ginek a kezdetleges lepárlás okozta mellékízeinek palástolására inkább édesített formában készültek, belõlük még a boróka is hiányzott. A ginfogyasztás népszerûsítésében, világhódításában bizony kivette a részét a vaddisznófejjel jelzett márka. Ez a szimbólum a család harcosainak a pajzsát ékesítette hajdanán az ütközetek elõtt. A világpiac kõkemény eladási csatáiban Alexander receptje állja a sarat, ami számokban kifejezve azt jelenti, hogy minden percben átlag 90 Gordon’s tonikot fogyasztanak a felfrissülésre vágyó vendégek világszerte.