|
|
|
|
|
Szakmai kerekasztallal zárult a nemzetközi tehetségkutató magyar fordulója, a III. Becherovka ABC. Az idén is többezres tömeget és kétszáz zenekart megmozgató versenyen ismert zenészek csemetéi is megmérették magukat. Somló Tamás fia, Somló Dániel zenekara – a fúziós rock-metalt játszó Seen – pl. azon nyolc banda egyike, amelyek kijutottak Közép-Európa legrangosabb tehetségkutatójának (ami 3 éve, a magyarok csatlakozásával vált nemzetközivé) bécsi fordulóira. A Becherovka ABC méltán pályázhat hazánkban a valódi tehetségkutató címre, mert a legtöbb mûfajt szólaltatja meg, és a saját mûveiket elõadó kész zenekarokat egyedülállóan értékeli, a külföldi bemutatkozás lehetõségét is kínálva.
Az idei verseny összefoglalását követõen – többek között Bakács Tibor „Settenkedõ”, Lévai Balázs (MTV) és Tóth Szabolcs (Sugarloaf) részvételével – a magyar tehetségkutatás helyzetét boncolgatták a kritikusi, zenészi, szponzori és kiadói részrõl érkezõ kerekasztal-résztvevõk. Egyik fontos megállapításuk az volt, hogy ma már komoly és elkötelezett támogató nélkül nem lehet életképes egy zenei produkció, így tehetségkutató verseny sem Magyarországon.
Idén immár harmadik alkalommal zajlott többezres közönség elõtt az A38 Hajón a III. Becherovka ABC Tehetségkutató, ami a legnagyobb közép-európai könnyûzenei tehetségkutató sorozat, az International Live Award hazai válogatóversenye. Rangját jól jelzi, hogy befutott magyar zenészek szárnyaikat bontogató gyermekei (pl. Somló Dániel) is szerepeltek a fordulókon.
A kb. 200 hazai zenekart megmozgató elõválogatás után – amelyet idén elõször egy webes szavazás is kiegészített – a legjobb 40 amatõr és félprofi kész, saját produkció kapott élõ fellépési lehetõséget (pop-rock-metal-jazz-rock-fusion kategóriákban) négy novemberi hétvégén. Alkalmanként 10-10 fellépõ mérte össze tudását, és közülük 2-2, tehát összesen 8 zenekar jutott tovább a bécsi középdöntõkbe. A zsûri véleménye mellett a közönség-szavazatok idén is elõkelõ szereppel bírtak, hiszen egy feltörekvõ zenekar esetében a publikum bevonása megkerülhetetlen.
 
Azokon a Napokon/Budapest
A zenekart 7 éve alapították. Az állandó tagok száma a kezdetektõl ugyanaz a hét fõ. Az Azokon a Napokon igazi többgenerációs zenekar. Ez a sokszínûség nagyon jól támogatja azon törekvésüket, hogy zenéjük változatos, eredeti és izgalmas legyen. 80%-ban saját számokat játszanak, de repertoárjukban megtalálhatók Pink Floyd, Billy Cobham, Beatles és Red Hot Chilly Peppers slágerek is. Budakeszin szoktak rendszeresen koncertezni, de gyakran játszanak budapesti klubokban is.
 
Dystopia/Szeged
A zenekar 2003-ban alakult Szegeden. Elsõ demofelvételüket (Welcome to the game) következõ év márciusában rögzítették. A második demót egy énekes váltás elõzte meg, ekkor került Vári Gábor a mikrofon elé. Ekkorra már a stílus is viszonylag egységessé vált. 2007 nyarán jelentették meg elsõ lemezüket Incompetence Drive címmel – szerzõi kiadásban. Jelenleg kiadót keresnek, és forgatják elsõ videoklipüket. Zenei stílusuk valahol a progresszív és a trash metal között keresendõ, de rengeteg egyéb hatás is befolyásolja õket, többek közt olyan modern felfogású zenekarok, mint a Slipknot, Godsmack vagy a Mudvayne.
 
ESKAbbe/Veszprém
A zenekar 2004-ben alakult középiskolás barátokból. Fél év elteltével, ébredtek rá arra a tényre, hogy a hard rock mint mûfaj milyen meghatározó szerepet játszik az életükben. 2005 augusztusában az elsõ év termését lemezre vették, így készült el az 5 számos demó EP Skank and Roll címmel. 2005 õszétõl a zenekar már teljes mértékben koncertképessé vált, azóta koncertjeikkel városról városra járnak Dunántúl-szerte. A 2006-os Sziget Fesztiválon a legjobbnak járó díjjal térhettek haza. Jelenleg a veszprémi Petõfi Színházban Garaczi László Plazma címû kortárs darabjában mûködnek közre zeneszerzõként és elõadóként. Elsõ 10 számos albumuk a Detour a közeljövõben készül el, szerzõi kiadásban.
 
Gonzo/Debrecen
A Gonzo zenéjére kezdetektõl fogva az angolszász zenei kultúra „nyomta rá bélyegét”: a 2004-2005-ös magyar nyelvû számokban is jelentõs britpop hatás mutatkozott, keverve némi pszichedelikus tartalommal. Jelenleg egyre inkább a modernebb hangzások felé látszik elmozdulni a Gonzo muzsikája – a 90-es évekre jellemzõ britpopot a kornak megfelelõ újhullámos hangszerelés váltotta fel –, illetve jelentõs változást hozott az angol nyelvû szövegekre való áttérés is. Az eddigi felvételeken csak nyomokban jelen lévõ elektronika hangsúlyosabb szerepet kap, de természetesen továbbra is az élõ, dinamikus, táncolható gitárzene mellé teszik le a voksukat.
 
Lincoln/Nyíregyháza
A Lincoln zenekar 2005 nyarán alakult Nyíregyházán, Bartha Tamás (basszusgitár), Gulyás István (billentyûs hangszerek) és Horváth Róbert (dob) közremûködésével. Rövid idõn belül csatlakozott hozzájuk Kõvári Gábor énekes-gitáros, valamint rátaláltak Kelemen László gitárosra is. A Lincoln zenekar stílusára az indie, brit-pop, power-pop és alternatív mûfajok a jellemzõk. 2007 februárjában négy dalt rögzítettek a Public Relations címû hanganyagukra, a Choppers Live versenyen különdíjasok, az Azfeszten ötödikek és közönségdíjasok lettek idén. Folyamatosan koncerteznek, elsõsorban Budapest, Nyíregyháza, Debrecen városokban.
 
Nasmith/Gyomaendrõd
A Nasmith zenekar 2002 szeptemberében alakult Gyomaendrõdön, és a dallamos riffekre épülõ metal zene égisze alá szokták õket aposztrofálni. A folyamatos koncertezések, tehetségkutatókon elért dobogós helyezések meghozták az eredményt a banda számára: rendszeres fesztivál fellépõ zenekarrá nõtte ki magát olyan helyszínekkel, mint a mezõtúri Wanted, Wan2, Tokaj Hegyalja, Rockmaraton, M.A.M.F., Sziget, Tõserdõ, Azfeszt, stb. Eddig 4 EP-t jelentettek meg, a legutóbbi a Fegyver a kezedben címre hallgató szerzeményükre már a zenész szakma és a média is felfigyelt. Jelenleg az 5., Ellenszer névre hallgató EP terjesztésével és bemutatásával vannak elfoglalva.
 
nemEZ/Szeged
„Születtünk a 2007-es tavaszi ébredéssel, megannyi termés- és élményálommal. Zenevágyunkat nem ötvözik misztériumok, filozófiák, csupán az örömmuzsika - de innen kezdve, hogy nyilvános merényletet követtünk, a visszajelzések, a közösségi-közös élmények is meghatározók. A csapat életképességét ezek biztosítják, nem pedig az egymást elválasztó km-ek (abból is van egy pár!). Jelenleg csapatszellemülünk, nemsokára közönségképesek leszünk, amit már nagyon várunk!”
 
Seen/Budapest
A zenekart 2005-ben alapította Kolozsi Péter, aki instrumentális, progresszív rock és metál alapú zenékhez keresett és talált zenésztársakat Ratkóczi Huba és Somló Dániel személyében. A trió 2007-ben csatlakozott az újjáalakuló Esclin Syndo együtteshez. A sikeres közös munkák eredményezték, hogy Berger Dalma és Sándor Dániel vendégszerepelnek a Seen zenekarban. Saját stílusmeghatározásuk a trip-core.
„A Becherovka ABC-re tényleg igaz a mondás, hogy a részvétel a lényeg. A rajongóknak is fontos, ezért arra biztatom õket, kísérjék el a zenekarokat Ausztriába, hiszen a közönség-szavazatok is növelik a nagydöntõbe jutásuk esélyét. De azok a bandák se búsuljanak, akik nem jutottak ki Bécsbe, õk is megmutatták magukat a szakmának és a közönségnek, és az elmúlt évek több példája is bizonyítja, hogyan realizálódhatnak az ebben rejlõ lehetõségek. Szerintünk ez az igazi tehetségkutatás, ahol nem mindig a gyõztesek a legnagyobb nyertesek” – mondta el Kovács Cosette, az eseményt támogató Becherovka brand menedzsere.
A bécsi Planet klubban zajlanak a tavaszi elõdöntõk, a város egyik legimpozánsabb koncerthelyszínérõl elmondható, hogy már önmagában megtiszteltetés ott fellépni. Innen az út már egyenesen vezet a 2008. május 1-én, a Práterben megrendezendõ, kb. 30 ezer látogatót vonzó látványos nagydöntõre, ahol a magyar résztvevõk további nemzetek (olasz, osztrák, szlovén, szlovák, horvát) indulóival versengenek majd – nemcsak – a milliós értékû nyereményekért. Ausztriában – hasonlóan a magyar válogatóhoz – olyan kapcsolatokra is szert tehetnek a zenekarok, amelyekkel megnyílhatnak számukra a zeneipar kapui.
Három évvel ezelõtt, a magyarok csatlakozásával vált az ABC nemzetközivé, és ma már 6 európai nemzet többszáz zenekarát megmozgató, rangos tehetségkutatóvá nõtte ki magát. Josef Muff Sopper, az International Live Award atyja elmondta: „A magyarok minden szkepticizmusa elszállt, amikor az elsõ bécsi nagydöntõn a dobogón találták magukat. Ez az elismerés is bizonyítja meggyõzõdésemet, miszerint a magyar bandák világszínvonalon zenélnek. Ha továbbra is szorgalmasan élnek a tehetségkutatónk adta lehetõségekkel, végül egészen biztosan a nemzetközi zenei piac szereplõjévé válik néhányuk. Jó példa erre a The Moog; 2005-ös ABC-s szereplésük óta már nemcsak az elsõ lemezükön, de az amerikai turnéjukon is túl vannak. Õszintén kívánok további sok szép bécsi sikert 2008 tavaszára a magyaroknak!”.
A zenei tehetségkutatás hagyományosan izgalmas témakör, amelynek rengeteg módja és mûfaja létezik, mégsem mindig tisztázottak alapelvei és alapkérdései. Ezért idén, a Becherovka ABC fordulóit követõen zenei tehetségkutatós kerekasztalt rendezett a tehetségkutató szervezõje (a Budapest.Rock.N.Roll (BPRNR) zenei szervezõiroda), amelynek résztvevõi kritikusi, zenészi, kiadói, menedzsmenti, szponzori, szervezõi és újságírói oldalról érkeztek.
A Becherovka ABC Tehetségkutató kerekasztalának résztvevõi:
Bakács Tibor „Settenkedõ” (kritikus)
Bérczes Ádám (kiadóvezetõ; CLS Records)
Horváth Vanda (fõszerkesztõ; MTV Music)
Kovács Cosette (brand manager; Becherovka)
Lévai Balázs (Dob+Basszus; MTV)
Nádori Péter (fõszerkesztõ; Quart.hu)
Szalai Attila (menedzser; Neo, The Moog, Jacked)
Tóth Szabolcs (zeneszerzõ, gitáros; Sugarloaf)
Vörös András (ügyvezetõ; BPRNR)
Vörös András (ügyvezetõ, BPRNR) szerint nem szabad azt hinni, hogy egy tehetségkutatós gyõzelem elég a karrierhez: „Ha megmutatod magad, profi hangzással és fényekkel lépsz fel, közönséget toborzol, hogy ezt a képességed tökélyre fejleszd a saját klub-fellépéseidnél, építed a kapcsolataidat, a tehetségkutatón nyert felszereléseket és stúdióidõt a saját boldogulásodra használod fel, akkor nem kell feltétlenül az elsõ helyet megnyerned. Óriási lökést kap a zenéd, és a sokszínû, profi zsûribõl felfigyelhetnek rád”.
Jó példa a bemutatkozásban rejlõ lehetõségekre a pécsi Esclin Syndo, vagy a budapesti Locust on the Saddle. Õk – a Becherovka ABC-rõl indulva – a komoly nyeremények mellett számos nemzetközi koncertmeghívással tértek haza Ausztriából. A verseny presztízse és publicitása, valamint az ott nyert kapcsolati tõke meghozta a hatását – a zenekarok pedig éltek a lehetõségekkel.
A valódi tehetségkutatók teret adhatnak azon alternatív zenekaroknak is a megmutatkozásra, akik egyébként nincsenek reflektorfényben. Azonban ehhez, a szakmai elszántság mellé szükséges egy elkötelezett szponzor támogatása is, amely nélkül ugyanis ma már elképzelhetetlen egy zenei produkció létrejötte – szögezték le konklúzióként a résztvevõk.
Neked mi a véleményed? Bejegyzés írásához be kell jelentkezned!